NEMZETI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAPKEZELŐ
Költségvetési és Működési Gazdálkodási Főosztály
pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében
költségvetési szakügyintéző
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének tervezése, a költségvetés végrehajtásával és a zárszámadással kapcsolatos tevékenységek koordinálása, beszámolási szempontok meghatározása, valamint egyeztetés a szakfőosztályokkal. Az Egészségbiztosítási Alap elemi költségvetésének, a költségvetési törvényben rögzített előirányzatok alábontásának és rögzítésének a vonatkozó jogszabályi rendnek megfelelően való elkészítésében való közreműködés. A működési szektort érintő felhasználási terv (prognózis) összeállítása, valamint a KKVTR KM rendszerbe történő rögzítése és benyújtása. A NEAK szakfőosztályainak felelősségi körébe nem tartozó bevételi és kiadási előirányzatok tervszámaira vonatkozó kalkuláció elkészítése, valamint a főosztály tevékenységi körét érintő NEAK főigazgatói szabályzatok és egyéb szervezetszabályozó eszközök előkészítése. Az Egészségbiztosítási Alap költségvetési bevételi, kiadási egyenlegének, továbbá a költségvetési évet követő három évre vonatkozó, középtávú tervezés összeállítása. A központi költségvetésről, a központi költségvetés végrehajtásáról szóló (zárszámadási) törvénytervezet normaszövegeinek, mellékleteinek, indokolásainak összeállításában való közreműködés a szakfőosztályi koordináció elvégzése, valamint a főosztályi észrevételek átvezetése a törvénytervezeteken.
Betöltendő állás szakmacsoportja: egészségbiztosítás
FEOR besorolás: 2910 Egyéb magasan képzett ügyintéző
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Szakigazgatási
Betöltendő állás jogviszonya: Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Budapest
A munkavégzés pontos helye: 1139 Budapest, Váci út 73/A
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kit. rendelkezései, az egyéb juttatásokra a NEAK Közszolgálati Szabályzatának rendelkezései az irányadók. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Miskolcziné Csányi Éva Katalin osztályvezető nyújt a +36 1 350 2001/2802-es telefonszámon. A pályázatok elektronikus úton az F031/264-1/2025.. iktatószámra való hivatkozással, a Humánpolitikai Főosztály részére a palyazat@neak.gov.hu email címre küldhetőek.
Feltételek, Előnyök
Pályázati feltételek:
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
- Büntetlen előélet
- Cselekvőképesség
- Magyar állampolgárság
Elvárt végzettség/képesítés:
- 6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Közgazdaságtan, Egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdász szakképzettség vagy
- 6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Közgazdaságtan, Egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és pénzügyi-számviteli szakképzettség
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
- A kötelezően használandó személyes adatok kezeléséről szóló nyilatkozat, valamint a kitöltendő önéletrajz minta megtalálható a www.neak.gov.hu honlapon az álláspályázatok menüpont alatt.
Pályázat elbírálása során előnyt jelent:
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
Egyéb pályázati előnyök:
- Közigazgatásban szerzett tapasztalat
- FORRÁS program Magyar Államkincstár Központi Költségvetés Végrehajtását Támogató Rendszerének (KKVTR) Költségvetési Moduljának (KM) ismerete
- Jó írásbeli és szóbeli kommunikációs készség
- Precizitás, megbízhatóság, terhelhetőség
- Együttműködés, problémamegoldó készség
- MS Office alkalmazások megbízható, felhasználói szintű ismerete, elsősorban Excel, Word, Outlook
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:
- Hatékony munkavégzés (alap)
- Irodai informatikai rendszerek, alkalmazások használata (ügyintézői)
- Elkötelezettség, megbízhatóság (Etikus magatartás) (egyéb)
- Eredményorientáció és motiváltság (egyéb)
- Szakmai lojalitás (egyéb)
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
- fényképes önéletrajz 87/2019. (IV.23.) Korm. rendelet 1 sz. melléklete alapján
- végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata
A pályázat benyújtásának határideje: 2025.02.23.
A pályázat elbírálásának határideje: 2025.03.14.
A pályázati kiírás további közzétételének helye: KÖZSZOLGÁLLÁS honlapon.
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025.03.24.