NEMZETI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAPKEZELŐ

Ellátási és Koordinációs Főosztály III.

pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében

finanszírozási ügyintéző/szakügyintéző

Munkakör/feladatkör betöltésére.

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Közreműködés az osztályos igazgatási feladatok ellátásában, valamint kapcsolattartás az egészségügyi szolgáltatókkal. Közreműködés a szolgáltatók megtérítésével, valamint a visszavonási kötelezettség finanszírozásban történő érvényesítésével, illetve a fizetési felszólításokban foglaltak teljesülésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatok ellátásában. Feladatkörét érintően a felettese által meghatározott gyakorisággal és témában beszámoló, jelentés, statisztika készítése. A bértámogatásban érintett egészségügyi szolgáltatók által a Bérfejlesztési rendszerben végrehajtott igénylésekkel, korrekciókkal kapcsolatos feladatok ellátása. Adatszolgáltatások nyilvántartó programban történő rögzítése. Az iratkezelésre vonatkozó jogszabályok, utasítások betartásával a beérkező iratok naprakész nyilvántartásba vétele, szkennelése, iktatása, szakszerű kezelése, selejtezése.

Betöltendő állás szakmacsoportja: egészségbiztosítás

FEOR besorolás: 3910 Egyéb ügyintéző

Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Szakigazgatási

Betöltendő állás jogviszonya: Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.)

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő

Munkavégzés helye: Szolnok

A munkavégzés pontos helye: 5000 Szolnok, Mikszáth Kálmán utca 3-5.

A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kit. rendelkezései, az egyéb juttatásokra a NEAK Közszolgálati Szabályzatának rendelkezései az irányadók. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Zsarnai Botond György osztályvezető nyújt a +36 56 424 111/6500-as telefonszámon. A pályázatok elektronikus úton az F03/72-SZ/2025. iktatószámra való hivatkozással, a Humánpolitikai Főosztály részére a palyazat@neak.gov.hu email címre küldhetőek.

Feltételek, Előnyök

Pályázati feltételek:

Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:

  • Büntetlen előélet
  • Cselekvőképesség
  • Magyar állampolgárság

Elvárt végzettség/képesítés:

  • 4. Érettségi, vagy középfokú szakképesítés vagy szakképesítés-ráépülés felső középfokú részszakképesítés vagy szakképesítés szakma – középfokú szakképzettség szakképesítés speciális készségfejlesztő szakiskolai szakképzettség, Egészségügy, tovább nem bontható, Érettségi végzettség és egészségügyi szakképesítés vagy
  • 4. Érettségi, vagy középfokú szakképesítés vagy szakképesítés-ráépülés felső középfokú részszakképesítés vagy szakképesítés szakma – középfokú szakképzettség szakképesítés speciális készségfejlesztő szakiskolai szakképzettség, Közgazdaságtan, Érettségi végzettség és közgazdasági vagy pénzügyi-számviteli szakképzettség vagy
  • 4. Érettségi, vagy középfokú szakképesítés vagy szakképesítés-ráépülés felső középfokú részszakképesítés vagy szakképesítés szakma – középfokú szakképzettség szakképesítés speciális készségfejlesztő szakiskolai szakképzettség, Közgazdaságtan, Érettségi végzettség és társadalombiztosítási szakképzettség vagy
  • 4. Érettségi, vagy középfokú szakképesítés vagy szakképesítés-ráépülés felső középfokú részszakképesítés vagy szakképesítés szakma – középfokú szakképzettség szakképesítés speciális készségfejlesztő szakiskolai szakképzettség, Számítástechnikai alkalmazások, Érettségi végzettség és informatikai szakképzettség

Egyéb pályázati feltétel meghatározása:

  • A kötelezően használandó személyes adatok kezeléséről szóló nyilatkozat, valamint a kitöltendő önéletrajz minta megtalálható a www.neak.gov.hu honlapon az álláspályázatok menüpont alatt.
  • Felhasználói szintű számítógépes ismeretek

Pályázat elbírálása során előnyt jelent:

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem

Egyéb pályázati előnyök:

  • Egyetemi vagy főiskolai szintű egészségügyi szakképzettség
  • Egyetemi vagy főiskolai szintű államigazgatási szakképzettség
  • Egyetemi vagy főiskolai szintű társadalombiztosítási szakképzettség
  • Egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági szakképzettség
  • Közigazgatási szakvizsga
  • Közigazgatásban vagy egészségügyben szerzett tapasztalat
  • Önálló precíz munkavégzés
  • Jó írásbeli és szóbeli kommunikáció

A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:

  • Hatékony munkavégzés (alap)
  • Irodai informatikai rendszerek, alkalmazások használata (ügyintézői)
  • Elkötelezettség, megbízhatóság (Etikus magatartás) (egyéb)
  • Eredményorientáció és motiváltság (egyéb)
  • Szakmai lojalitás (egyéb)

A pályázat benyújtásának határideje: 2025.11.25.

A pályázat elbírálásának határideje: 2025.12.15.

A pályázati kiírás további közzétételének helye: KÖZSZOLGÁLLÁS honlapon.

Állás tervezett betöltésének időpontja: 2026.01.01.